Navigátor
Díszdoktorok

 

Dr. BERLOGEA Ileana, egyetemi professzor

 

Életrajzi adatok :

          Berlogea Ileana a Fehér megyei Jidveiu-ban született. 1949-ben érettségizett a kolozsvári 2-es számú líceumban. A kortárs történelemnek abban a jelentőségteljes évében a kolozsvári egyetem jogi karának diákja, de keresései végül a bukaresti Színmüvészeti Egyetem színészeti karához vezetik, ahol 1954-ben államvizsgázik Răchiţeanu Irina osztályában. Mivel Heliade példáját követve 1955 szeptember elsejétől a frissen elvégzett intézmény tanára lesz, a továbbiakban a színház iránti szenvedély folyamatos csiszolásának szenteli magát, elméleti munkásságában és a pedagógiai gyakorlatban egyaránt. A nagy orosz színházat elemzi, ez doktorátusi dolgozatának témája is, majd a román és az egyetemes színház jelenségeinek szintézise foglalkoztatja.


LAUDACIO

          Valóságos megdicsőülés egy színháztörténész és színikritikus számára az a helyzet, amelyben kénytelen feladni diszkrét, maró objektivitását és a védekezés lehetősége nélkül áll a szakma dicséreteinek kereszttüzében. Érdemei elismeréseként ilyen helyzetben találja magát a mai napon dr. Berlogea Ileana egyetemi tanár, a kortárs nemzedékek színháztudatának egyik jelentős alakítója. [...]  
         Egyetemi előadásai, a hazai és külföldi kiadványokban megjelenő cikkei és tudományos dolgoztatai eredményeként Berlogea Ileana aláírása hamarosan a színházi minőség védjegyévé és szavatolójává válik. Gondolunk itt a bukaresti I.L. Caragiale Színház- és Filmmüvészeti Eygetemen tartott érdekfeszítő színháztörténeti előadásokra, de több külföldi szereplésére is Velence, New York, Iowa, Boomington vagy Carbondale  egyetemi katedráin. A hazai sajtó - legyen az a Secolul XX (Huszadik Század) címü neves folyóirat vagy a hagyományos színházi lapok bármelyike - megtiszteltetésnek tekinti Berlogea Ileana cikkeinek és tanulmányainak közlését. Irásai szélesebb körben is ismertté válnak az Egyesült Allamok, Japán, Ausztria, Görögország, Jugoszlávia, Franciaország és Olaszország neves szaklapjaiban. Tudományos előadásai pedig valóságos állandóit képezik számos olyan nemzetközi kongresszusnak és tudományos ülésszaknak, mint például a berlini Brecht Napok, vagy a páduai Ruzante Napok. Tevékenységét ezenkívül olaszországi, ausztriai, németországi és Egyesült Allamok-beli továbbképzések és tanulmányutak egészítik ki. 
          Megtiszteltés számunkra az is, hogy a tanított tárgyak könyvészeti anyagában feltüntethetjük Berlogea Ileana nevét, akár egyéni, akár fontos alapmunkák társszerkesztőjeként. Ezen kötetek sokaságából emeljük ki most csupán a színháztörténeti tárgyúakat, bizonyos kultúrkorszakok monográfiáit, vagy a román színházi élet "szent szörnyeinek" életrajzait. Ebben az esetben is meg kell említenünk a nemzetköziség tényezőjét, hiszen a román színház külföldi megismertetéséhez Berlogea Ileana egyetemi tanár is hozzájárult olyan kiadványok munkatársaként, mint a Heinz Kiderman szerkesztette Theatergeschichte Europas X. Kötete (Bécs, 1974), az Anton Hiersemann gondozásában Stuttgártban megjelent színházi körkép X-XVII. Kötetei, vagy a Colby H. Cullman és William Young féle Theatre Companies of the World (New York, 1984). 
          Ebben a színházteremként is müködő egyetemi aulában ma egy dísztoktori címmel egészül ki dr. Berlogea Ileana egyetemi tanár hazai és külföldi kitüntetéseinek és díjainak sora. A román színikritika valódi Nagyasszonyaként Berlogea Ileana a román színház olyan nagyasszonyaihoz mérhető, mint amilyen egykori tanára, Răchiţeanu Irina is volt. 
          A további gyümölcsöző együttmüködés reményében a marosvásárhelyi Színmüvészeti Egyetem Szenátusa különleges megtiszteltetésnek tekinti, hogy dr. Berlogea Ileana egyetemi tanárnak a Doctor Honoris Causa címet adományozhatja.

  DOLJAN Constantin , egyetemi docens

 

Dr. BABARCZY László, egyetemi professzor

 

Életrajzi adatok:

          Babarczy László 1941. szeptember 3-án született Budapesten. 1961-ben került be a budapesti Színház- és Filmmüvészeti Főiskola színházrendező szakára. Élete negyven éve elválaszthatatlanul egybeforrt ezzel az intézménnyel, ahol 1966-ban kitüntetéssel oklevelet szerzett, s ahol - rövid pécsi kitérő után - 1969-től folyamatosan tanít tanársegédi, adjunktusi, docensi, majd 1990-től egyetemi tanári minőségben. Közben 1969-től 1973-ig tagja a Nemzeti Színháznk. 1973-ban a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződik, rendezői minőségben, majd 1974-1981-ig főrendezője, 1978-tól mind a mai napig igazgatója e társulatnak, amely a közelmúlt évtizedeiben elsősorban az ő irányítói munkájának köszönhetően a magyar színházmüvészet egyik legfontosabb tényezőjévé emelkedett.


LAUDACIO

          Az elmúlt félévszázad színháztörténete nem bővelkedik intézményteremtő egyéniségekben. A mögöttünk álló nehéz évtizedekben színházat alapítani, annak távlatokat elgondolni, társulatát és müvészi arculatát meghatározni, e célokat kitartással követni, megvalósításukban nemzetközi rangú eredményeket elérni csak keveseknek sikerülhet-sikerülhetett Európának e szegletében. Babarczy Lászlónak mindez megadatott. Jórészt nevéhez kapcsolódik az utóbbi negyedszázad  talán legjelentősebb magyar színházi mühelyének, a kaposvári színháznak a megszületése és európai rangra emelt müvészi tevékenysége. Rendezőként és társulatvezetőként végzett önfeláldozó munkája révén jelentős helyet vívott ki a színházmüvészek sorában. De ő mindezen egész embert próbáló herkulesi munkák mellett filmstúdiót is irányított, és évtizedek óta tanít a budapesti egyetemen, majd rektori és rektorhelyettesi megbízatásai révén meghatározó módon vett részt Európa egyik legrangosabb, patinás múltú iskolája arculatának kialakításában. [...]
          Intézményünk az elmúlt évtizedben került közelebbi kapcsolatba az 1991-1994 közt rektori, azóta rektorhelyettesi munkakörben a budapesti egyetem arculatának alakulását erőteljesen meghatározó Babarczy László személyével. Az a tény, hogy a 90-esévekben a budapesti és a marosvásárhelyi színi iskolák közt gyors és hatékony módon fejlődtek a szakmai és emberi kapcsolatok, jelentős mértékben köszönhető Babarczy László intézményvezetői programjának, melyben kiemelten fontos szerepet szánt a határokon túli magyar színészképzés támogatásának. Az előterjesztett vezetői pályázatok célkitüzéseinek valóraváltása nem maradt el, s ennek következtében Babarczy Lászlóra hárult Budapesten a feladat, hogy e külkapcsolatokat irányítsa, ápolja, fejlessze akár rektorként, akár rektorhelyettesként biztosítva e koncepció folyamatos megvalósítását. Ennek keretében vált lehetővé több közös kezdeményezés a két intézmény kapcsolatában: fesztiválok, mühelytalálkozók, vendégtanári programok, diákcsoportok cserelátosgatásai, a filmszínészeti oktatásban történt együttmüködések, közös oktatói program alapján indított rendező és doktori képzés e kapcsolatredszer fő területei, melyek létrejöttében Babarczy László elgondolásai a mi elképzeléseinkkel is találkozva testet öltenek.
          Jelentős müvészi, tanári, intézményvezetői életpálya áll előttünk Babarczy László személye által képviselve. 1977-ben Jászai Mari-díj, 1984-ben Érdemes Müvészi kitüntetés, 1990-ben Kiváló Müvészi cím, 1998-ban Kossuth-díj jelentik e kivételes pálya elismerését a magyar állam részéről. E magas rangú értékelések sorához kíván hozzájárulni egyetemünk Szenátusa a Doctor Honoris Causa cím kitüntető adományozásával, s reméljük, hogy ennek révén még közelebb kerülünk közös jövőnkre vonatkozó szándékaink megvalósításához.


       KOVÁCS Levente, egyetemi docens

 

 

Dr. TOBOSARU Ion, egyetemi professzor

 

Életrajzi adatok:

          Ion Toboşaru Konstancán született 1930. november 1-én. A Bukaresti Egyetem bölcsészkarán, a román nyelv és irodalom szakon szerzett oklevelet 1954-ben. Azonnali beilleszkedése a felsőoktatásba - a színpad világának visszautasíthatatlan hívásától hajtva - sorsává tette a színházi kultúra esztétikai vetületeinek vizsgálatát. A Bukaresti Egyetemen dékán, majd prorektor, egyben tanszékvezető professzora az egyetem esztétika katedrájának, s az 1968-1989 közötti időszakban itt írt esztétikai témájú bölcsészdoktori értekezések szakmai irányítója, vezetője. 1990-től immár a bukaresti I.L. Caragiale Nemzeti Színház- és Filmmüvészeti Egyetem tanáraként esztétikai és színháztudományi tárgyú doktori disszertációk témavezető professzora. 1992-től tagja az oktatási minisztérium mellett müködő, egyetemi címeket és okleveleket igazoló országos felsőoktatási tanácsnak.


LAUDACIO

          Egy költői képet parafrazálva azt mondhatnám: "a kultúra szomjában köt minket össze" dr. Ion Toboşaru egyetemi professzor proteuszi személyisége, az a minden bölcsész számára példaértékü, sorssá vált törekvés, hogy esztétikai kategóriákban tárgyiasítsa a színpad megfoghatatlan látványvilágát. A "felmagasztalási tornagyakorlat" esetünkben azért léphet túl a szokványos laudációk udvari etikettjén, mert - Nichita Stănescu soraira visszautalva -  az apolloni kritikai szellem és a dionüszoszi líraiság tökéletes egysége rajzolja ki e bölcsészorvos körvonalait. [...]
          A pedagógiai karrier mellett, azzal a szoros összefonódásban alakuló tudós pálya ívét a szaksajtóban és a Román Akadémi kiadványaiban megjelentetett tanulmányai, illetve azok a nemzetközi tudományos találkozók (köz)vetítik (f)elénk, amelyeknek a professzor úr - három kontinens 12 országába - résztvevője és előadója volt.
          Egy ilyen bámulatos alkotói tevékenység szükségszerüen tagolódott a színháztudományi-esztétikai szakirodalom legjavához tartozó életmü opusába. Ekként adatik meg számunkra az öröm, hogy könyvtári keresgéléseink során, az utalások labirintusában minduntalan Ion Toboşaru professzor esztétikai írásaira bukkanunk. Ezeknél nem kevésbé értékesek a román szín- és filmmüvészet jelenségeit és nagy alakjait értelmező/bemutató munkák és müvek, amelyekben a szerzői/szerkesztői közösség tagjaként vállalt meghatározó szerepet.
          Mivel e mindentudó enciklopédizmus már az intellektuális teljesítmény léptéke okán is lenyügöző, Ion Toboşaru professzor laudációja csak azáltal lehet igazán hiteles, ha sikerül e hatalmas életmü Ianus-arcú alkotójának másik arcát is felvillantania.
          Ezideig huszonkét kötetet számláló lírai termése révén Ion Toboşaru olyan parnasszista nosztalgiát lop vissza modern korunkba, amely a klasszicista szellem fegyelmén átszürt líriság és a kritikusi életmü, amelyben a müvészi érzékenység az analízis és a szintézis részévé válik - koszorúnk várományosa ezek alapján lett a kortárs román szellemiség sorsbeteljesítő kitünőségeinek egyike.
          Az intellektuális teljesítménynek ezen a fokán nyilván egymást érik a rangos kitüntetések - közülük a legutóbbit, a Román Kultúra Nívódíját a Müvelődési Minisztérium és az Országos Filmmüvészeti Központ közösen adományozta a kitüntetettnek. Az általános elismerések e kórusában számunkra megtiszteltetést jelent a Marosvásárhelyi Színmüvészeti Egyetem Doctor Honoris Causa címét és az ezzel járó díszoklevelet átnyújtani Ion Toboşaru professzor úrnak, további hosszas együttmüködésünkben reménykedve.

       Dr. STAMATOIU Cristian , egyetemi docens

 

 

Dr. SZÉKELY Gábor, egyetemi professzor

 

Életrajzi adatok:

          1944. május 26-án született Jászberényben, 1963-ban vették föl a budapesti Színház- és Filmmüvészeti Főiskola rendezői szakára, ahol 1968-ban szerez rendezői diplomát. Ezután Szolnokra kerül főrendezőnek, majd 1972-ben, 28 évesen a színház igazgatója lesz. Jelentősen hozzájárul ahhoz,  hogy a szolnoki színház az átlagos vidéki szintről fővárosi rangra emelkedő kiváló színház legyen.  Igazgatósága alatt jelentős színésszemélyiségek bontakoznak ki és felejthetetlen előadások születnek.
          1972-től színészmesterséget, majd rendezést tanít a budapesti főiskolán. Az általa irányított rendezőosztályok végzősei jelentős mértékeben járulnak hozzá napjainkban a rendezőmüvészet megújulásához. 1978-ban a Nemzeti Színházban főrendezői megbízást kap. 1982-ben igazgatói minőségben vesz részt mindmáig legjelentősebb színházi kezdeményezések egyikeként számon tarott Katona József Színház létrehozásában. A Katona József Színházban végzett munkája mellett tovább tanított és 1991-ben egyetemi tanár lett, majd 1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Müvészeti Akadémia rendes tagjává választották. 


LAUDACIO

          Minden iskolának a rangját a követendő mesterek jelenléte adja. A mester irányt szab, tanít, bölcs tanításaival éppúgy jelen van tanítványai életében, mint csendes, de átható odafigyelésével, az emlékezetbe vésődő értékelési és szemléleti kritériumok lenyomatával, és képes hosszú évekig jelenlét nélkül, de távolról is élőnek ható jelenléttel résztvenni a tanítvány életében, aki még sokáig a mester várható ítéletének szellemét idézve, vagy az ellen lázadozva dolgozik akaratlanul, de mindezt megkerülhetetlen módon.
           Az ilyen mester igen ritka, de Székely Gábor személyében ilyen mester áll előttünk.[...]
1993-ban a profilt és nevet is váltó Arany János Színház igazgatója lett. Az intézmény Új Színház néven válik a magyar főváros egyik fontos színházi mühelyévé, ahol jelentős színészek mellett az új rendezőnemzedék tagjai Székely Gábor oldalán kezdhetik pályafutásukat. A kivételes előadásokat felvonultató rendező müvészetére külföldön is felfigyelnek, meghívták Prágába, Újvidékre, Helsinkibe, Stuttgartba rendezni. Otthoni munkáit nagysikerü külföldi vendégjátékok révén ismerhette meg az európai közönség Bukarestben, Bécsben, Prágában, Zürichben, Moszkvában és Párizsban. 1999-ben a budapesti Színház- és Filmmüvészeti Egyetemen doktori fokozatotot (DLA - Doctor of Liberal Arts) nyert a színházrendezés professzoraként. 2001. augusztus 1-től a budapesti intézetben az új évezred első rektora lett. Kiemelkedő müvészi pályáját az évek során odaítélt jelentős díjak minősítik: 1974-ben Jászai Mari-díj, 1978-ban Érdemes Müvészi-díj, 1986-ban Kiváló Müvészi-díj, 1988-ban Kossuth-díj. Székely Gábor vendégtanárként járt intézetünkben, és jelentősen hozzájárult az 1990 után újraindított magyar nyelvü rendezőképzés minőségi szinten történő fejlesztéséhez.
           A müvészi és tanári erényeket magas fokon ötvöző mester életpályáját szándékozik megtisztelni egyetemünk Szenátusa a Székely Gábornak adományozott Doctor Honoris Causa címmel, abban a reményben, hogy mind rektori, mind tanári tevékenységeinek körében a jövőben is helyet kap elképzeléseiben az egyetemeink közötti további együttmüködés.

dr. BÉRES András, egyetemi professzor

 

 

MOISESCU Valeriu, egyetemi professzor

 

Életrajzi adatok:

          Valeriu Moisescu 1932-ben született Câmpinán. A bukaresti I.L. Caragiale Nemzeti Színház- és Filmmüvészeti Egyetemen végzi tanulmányait, évfolyamtársai Lucian Pintilie, Radu Penciulescu, Mihai Dimu és Sanda Manu. Pályafutásának két fontos mozzanata következett ezután. A Ploieşti-i Nemzeti Színház főrendezőjeként (1961-1964) találkozik Toma Caragiuval, a nagyszerü színésszel, majd Liviu Ciulei, a L.S. Bulandra Színház igazgatója alkalmazza rendezőként a nagynevü intézménynél. Valeriu Moisescu szakmai fejlődésének harmadik és talán legfontosabb, meghatározó eseménye elindulása a tanári pályán. Egyetemi tanári müködését 1971-ben kezdi a bukaresti I.L. Caragiale Nemzeti Színház- és Filmmüvészeti Egyetem óraadó tanáraként. 1990-ben versenyvizsgával alkalmazzák, 1991 és 2000 között ugyanitt a rendező és díszlettervező tanszék vezetője. Hét évfolyam fiatal rendezőit tanította és indította el a pályán. Sokan közülük nagy sikereket értek el hírneves hazai és külföldi színpadokon.


LAUDACIO

          Akárcsak a politikában, a kultúrában és a müvészetben is léteznek látványos egyéniségek, akik, többé-kevésbé megérdemelten, híressé válnak egy két évad erejéig, vagy esetleg hosszabb időre is és a média érdeklődésének középpontjába kerülnek. Ugyanakkor léteznek olyanok is, akik visszafogottabbak, kevésbé látványosak, de akik kitartóan építkeznek, mintha egész életük egy nagy müvészeti vállalkozás és egyben átfogó müvészi megközelítés lenne. Bár eddig még nem találkoztam személyesen Valeriu Moisescu úrral, úgy érzem, mindig is úgy éreztem, hogy ő a második kategóriához tartozik. Nem kevésbé elhivatott, mint az első, de mégis nyilvánvaló, vagy esetleg "rejtett" okok miatt nem pazarolja energiáit, gyakorlatilag semmit sem tesz azért, hogy a figyelem középpontjába kerüljön. A második kategóriához tartozó egyéniségek számára sokkal fontosabb a müvészeti vállalkozásokban való elmélyülés, mint a jó pozíciók elérésével kecsegtető, sohasem ártatlan, sőt, néha nagyon is durva  "társadalmi játékokban" való részvétel. [...] 
           Valeriu Moisescu számos előadás díszletét jegyezte, három egyéni kiállítása volt festményeiből és grafikáiból, több világirodalmi alapmü fordítását és dramatizálását készítette el, szakmai publicisztikai tevékenysége is jelentős. De természetesen, életútja során  nagy szerelme a színházi rendezés maradt, melyet határozottan, minden kezdeti tétovázás nélkül, hittel és tehetséggel müvelt. Az évek során Bukarestben és vidéken rendezett előadások listája igazán figyelemre méltó: Moliére, Caragiale, Ionesco, Edmond Rostand, Carlo Goldoni, Vasile Alecsandri, A.P.Cehov, Luigi Pirandello, Thornton Wilder, Friedrich Dürenmatt, Calderon de la Barca és mások müveit vitte színpadra, 25 alkotói díjjal jutalmazták.
           Legnagyobb jutalma azonban a színész-  és rendezőgenerációk tisztelete, akik Valeriu Moisescu úrban a román színmüvészet mesterét látták, egy olyan alkotót, aki más román rendezőegyéniségekkel közösen rendezői iskolát teremtett.
           Egyetemünk számára a Valeriu Moisescu úrnak adományozott díszdoktori cím gesztusa több, mint "tiszteletgyakorlat". Valódi megtiszteltetés.    
  

Dr. SIN Mihai, egyetemi professzor

 

 

Dr. COJAR Ion, egyetemi professzor

 

Életrajzi adatok:

           Bánát vidékének szülöttjeként talán genetikai kódjában megtalálható már az úgynevezett "multikulturalitás", hogy egy divatos kifejezést használjunk az emberi kultúra jelenségei iránti rendkívüli érzékenységre. Az iskola színjátszó körében teszi meg első lépéseit a színház galaxisa felé. Az iskola és a színház a mindenkori meghatározói ennek a színpad iránt elkötelezett életnek. A  bukaresti I.L. Caragiale Nemzeti Színház- és Filmmüvészeti Egyetemen végzett rendezői tanulmányai befejezése után elkezdi tanári tevékenységét az Alma Mater keretén belül. A huszadik század második felében, jelentős mértékben hozzájárul a világhírü rendezőiskola hírnevéhez. A nagyszerü pedagógus egyben az  ASSITEJ (Gyermek és Ifjúsági Színházak Nemzetközi Szövetsége) Központ romániai elnöke is, és így a gyermek és ifjúsági színház érdekében is tevékenykedik.


LAUDACIO

          Valahányszor kiejtem Ion Cojar nevét, eszembe jut egy film, amely a nagy humanista, Morus Tamás életéről szól. A címszerepet Paul Scofield játssza, az eredeti címet - A Man for All Seasons - pedig így fordították: Egy ember az örökkévalóságnak. Atolvasva Ion Cojar elképzelhetetlenül gazdag szakmai önéletrajzát, nyugodtan állíthatjuk, hogy egy ilyen, az örökkévalóságnak való emberrel állunk szembe. Olyan ember ő, aki megélte a színházi lét minden évszakát, bebarangolta a Színháznak nevezett bolygó tájait, aki felfedezte és megértette egy olyan mesterség titkait, amely örök, de mégis csak a múlandó pillanatokban létezik. Élete a színpadi világ Odüsszeiája. Merészelte elemezni a színpadi folyamatot, az emberi tevékenységek egyik legtitokzatosabb és talán legszebb folyamatát. Akár egy Vergilius, könnyeden és pontosan vezette be tanítványait a színészmesterség rejtelmeibe: gyerekeket, fiatalokat, felnőtteket egyaránt, a színházi emberek igazi "örökkévalóságnak" való tanítójaként. [...]
            Ion Cojar rendezéseinek jelentős visszhangja volt országos és nemzetközi szinten is. Az általa rendezett előadások különböző fesztiválokon és turnékon vettek részt Európában (Olaszország, Németország, Jugoszlávia, Bulgária, Franciaország) és az öreg kontinensen kívül (AEA, Kanada, Japán). Több színmüvészeti főiskolán tartott felkérésre mesterkurzusokat és nagymértékben hozzájárult a román színházi oktatás módszereinek elterjedéséhez és alkalmazásához Liverpooltól New Delhi-ig. Rendezői és pedagógiai tapasztalatait a színházoktatásban nélkülözhetetlen elméleti müvekben és tankönyvekben is megfogalmazta.
           Ebből, a színháznak ajánlott életből nem hiányozhat a szervezési tevékenység sem. 1990-1997 között, katedrafőnöki minőségében járult hozzá az I.L. Caragiale Nemzeti Színház- és Filmmüvészeti Egyetem Színészet tanszékének korszerüsítéséhez. 1997-2001 között a Bukaresti Nemzeti Színház igazgatója. Vezetése alatt a színház, a közönség és a szakma körében egyaránt értékelt nagyszerü előadásokat hoz létre.
           Ion Cojar a müvész és tanár, természetesen jelentős kitüntetéseket és díjakat is magáénak tudhat. Gazdag pályafutása során számos kimagasló alkotását jutalmazták díjakkal (A legutolsók, Nem vagyok az Eiffel-torony, Megbocsátás, A másik szoba, Vassza Zseleznova, Egy zsebkendő a Dunán stb.)  A színházi szakemberek szakmai közössége UNITER díjjal jutalmazta egész életmüvét, 2001-ben pedig a "Románia Nagykeresztje"  kitüntetést veheti át.
           Ma, a díszdoktori cím adományozásával szeretnénk megköszönni mindazt, amit a román színházért és színmüvészeti oktatásért tett. Mindkettőnek hosszú  ideig szüksége lesz még az ő jelenlétére. Szükségünk lesz arra az olthatatlan tudásszomjra, amellyel az alapvető igazságokat keresi, arra a kíváncsiságra, amellyel a valóság és a színház tényei közötti kapcsolatokat figyeli. Mindezt azért, hogy mindig becsületes viszonyt építhessen a színpadi folyamat tárgyával: az EMBERREL. 
           Mester, fogadja köszönetünket!

          Dr. KOVÁCS Levente, egyetemi  professzor

 

 


Dr. PEPINO Cristian egyetemi professzor


”Nem azoknak köszönhetek legtöbbet, akik dicsértek, hanem azoknak, akik kritizáltak. Ők segítenek igazán a fejlődésben…” vallja szerényen egy interjúban Cristian Pepino, a romániai bábművészet egyik legjelentősebb mai alakja.
 Született 1950  október 29.-én, Bukarestben. 1973-ban fejezte be rendezői tanulmányait a bukaresti I.L. Caragiale Színház- és Filmművészeti Intézetben, ahol David Dimiu, David Esrig és Radu Penciulescu voltak a tanárai.
A bakói George Bacovia Drámai Színház rendezőjeként kezdi pályafutását (1973 – 1979), majd a Konstancai Bábszínháznál (1979-1986) és a világhírű bukaresti Ţăndărică Színháznál (1986-1998) folytatja. Százhúsznál több előadást rendez és több romániai színházzal is együttműködik. Ezek közé tartoznak : A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Piatra-Neamţ-i Ifjúsági Színház, a Botoşan-i Mihai Eminescu Színház, a bukaresti Nottara Színház, a Bakói Bábszínház, a Temesvári Bábszínház, a Brăila-i Gyerekek Színháza, a Galaci Bábszínház, a marosvásárhelyi Ariel Színház, a Ploieşti-i Gyermek- és Ifjúsági Színház, az Aradi Marionettszínház, a brassói Arlechino Színház, a gyulafehérvári Prichindel Színház. A Nemzeti Rádiószínház és a Román Televízió is játszotta rendezéseit.
Egyetemi tanulmányai befejezésének évében került kapcsolatba a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházzal, ahol Pablo Neruda Murieta című szövegét rendezte. Most, 36 év után, egy másik vásárhelyi színpad, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színháza látja vendégül, rendezőként. 
Cristian Pepino drámai színpadon is bizonyította mesterségbeli tudását, a színpadi metafora és a színpadi kép mélységei iránti érzékenységét, olyan előadásokkal, mint az Állítsátok meg Arturo Uit ! (Bertold Brecht), Nóra (Henrik Ibsen), Júlia kisasszony (August Strindberg), Jelenetek egy faragatlan fickó életéből (Scene din viaţa unui bădăran, Dumitru Solomon), Operett (Witold Gombrowicz)

„Metafora nélkül nincs művészet”- állítja Cristian Pepino, akinek kiválóan művelt választott műfaja a bábszínház, ez a lényegében metaforikus művészeti forma.
Hazai és nemzetközi fesztiválokon díjazott fontosabb bábrendezései (több mint 50 hazai és nemzetközi díjazás):
-   Metamorfózisok, Ovidius nyomán, Konstancai Bábszínház– A Zágrábi Nemzetközi PIF Fesztivál nagydíja, 1981
-   Vasile Alecsandri: Sânziana és Pepelea, Galaci Bábszínház, A Zágrábi Nemzetközi PIF Fesztivál nagydíja 1982
-   Kőszív , Wilhelm Hauff meséje alapján, Konstancai Bábszínház
-   Az Öreg Erdő titka (Dino Buzzatti),  Ploieşti-i Bábszínház, 1984
-    Carlo Gozzi: A szarvaskirály,  Konstancai Bábszínház, 1984
-    Al.Popescu: Csillagút (Drum de stele),1985
-   Kalandok Pirosk,ával, Ţăndărică Színház, 1985
-   Hiroshima mosolya, Ţăndărică Színház, 1987
-   Szentivánéji álom, Ţăndărică Színház, 1988
-   Fehér szerecsen, Ion Creangă meséje alapján, Ţăndărică Színház, 1991
-    A madarak tanácskozása, Farid Uddin Attar nyomán, Ţăndărică Színház, 1993     
-   Vasile Alecsandri: Sânziana és Pepelea, Ţăndărică Színház, 1995;
-   Play Faust, Ţăndărică Színház, a bukaresti I.L Caragiale Színház- ás Filmművészeti Nemzeti Egyetem bábszakos hallgatóival, 1996 ;
-   Pinocchio, Ţăndărică Színház, a bukaresti I.L Caragiale Színház- ás Filmművészeti Nemzeti Egyetem bábszakos hallgatóival, 1997
-   Maeterlink:  A kék madár, Ţăndărică Színház, 1998
-   Al. Popescu:  Az ezüst párduc,  Ploieşti-i Gyerekszínház, 1998
-   Carlo Gozzi:  A szarvaskirály, Aradi Marionettszínház, 1999
-   Candid (felnőtteknek való bábelőadás), Ţăndărică Színház, a legjobb rendezés díja a Prágai Nemzetközi Bábszínházi Fesztiválon, 2008

Cristian Pepino számos adaptáció és dramatizálás szerzője, a bukaresti és marosvásárhelyi felsőfokú bábszínész-képzés kreatív tanára, aki rendkívüli munkabírással és humorérzékkel alkotja fantáziadús, gyermekien komoly és derűs előadásait.


Dr. LEAHU Oana, egyetemi  docens

 

 

Dr. ALMÁSI István egyetemi professzor

 

Almási István kolozsvári születésű népzenekutató  fél évszázados tevékenysége során 130 erdélyi helységben mintegy 5000 vokális és hangszeres dallamot gyűjtött, s körülbelül 4000 dallamot és szöveget jegyzett le magnetofonszalagról. Főleg azokon a tájakon folytatott kutatásokat, amelyeknek népzenéje korábban egyáltalán nem, vagy alig volt ismert, így például az Érmelléken, a Szilágyságban, a Lápos mentén, Aranyosszéken, a Nyárádmentén, a Kis-Küküllő—Maros közén, a Homoród mentén és Háromszéken. Tudományos vizsgálódásai főként a népi dallamok osztályozási, rendszerezési és tipológiai kérdéseire, az etnikai kölcsönhatásokra, a népdalgyűjtés módszertani problémáira és az erdélyi népzenekutatás történetére irányultak. Számos kötete jelent meg különböző kiadónál,  jelentős számú tanulmány,  cikk  és recenzió szerzője, népzenetudományi, zenetörténeti és egyházzenei előadásokat tartott Romániában és külföldön.  A „zenetudományok doktora” címet Az erdélyi magyar népzenekutatás kezdeti szakasza című disszertációjával szerezte meg. Zenetudományi munkássága elismeréseképpen a Magyar Köztársaság Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 2001-ben Szabolcsi Bence-díjjal tüntette ki. 2007-ben Budapesten a Magyar Művészetért Díj Kuratóriuma Kodály Zoltán-emlékdíjat adományozott neki, a Magyar Tudományos Akadémia - Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottsága pedig  2009-ben Arany János Éremmel jutalmazta. A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjajaként, a Magyar Kodály Társaság tiszteletbeli tagjaként, a Magyar Néprajzi Társaság levelező tagjaként tevékenykedik ma is a népzenekutatásban és az oktatásban.

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Zenetanári szaka mindig is megtisztelőnek érezte, hogy Almási István elválalta a magyar folklór oktatását fakultásunkon. A népzene felé fordulás a mai európai kultúra egyik fő jellemvonása. Olyan szellemi erő, amely sajátos vonásokat kölcsönöz az azonos nemzeti kultúrákhoz tartozóknak. A XIX. századi megkésett kultúrájú közép-kelet-észak-európai népek fő ihletforrása volt a művészetek területén, és tulajdonképpen az önálló kulturális profil kialakítása volt a tét. A nagy nyugati kultúrák már régen túl voltak saját népük zenéjének műzenébe való asszimilálásával, a fent említett régió többszáz éves késését a népi művészetek felé való fokozott odafigyeléssel próbálta kiegyensúlyozni.
A magyar zenében a folyamat még további késésben volt, hiszen a nagyjelentőségű nemzeti opera Erkel-korszaka még mindig nem fedezte fel az autentikus népzenét, és csak sajnálni tudjuk, hogy Liszt a maga monumentális tehetségével csak másod- vagy harmadkézből kapott anyagot értékesített.
Az áttörés Bartók és Kodály megjelenésével következett be. Ehhez a két nagy névhez kapcsolódik az a vonal, amelyet Jagamas János és Almási István közvetítésével, ma a Marosvásárhelyi Zeneművészeti kar élvezhet. Meg kell említenünk Jagamas professzor nevét, aki legtudósabb képviselője és propagálója volt a Bartók-Kodály-féle népzenei kutatatás eredményinek, és aki, mint Almási István tanára, átadta azt a fanatikus ügyszeretetet, amellyel a Tanár úr egy életen keresztül áldozott a magyar népzenének.
A II. világháború után létesített Magyar Művészeti Intézet felszámolását követően a népzene oktatása egyre nagyobb decrescendót írt le, a 80-as évek végén már egyáltalán nem szerepelt a zeneakadémiák tantervében mint önálló tantárgy. Jagamas professzor és Almási tanár úr az első vonalban voltak, közvetlen kereszttűz alatt, majd Jagamas professzor halála után Almási István lett a népzenetudomány fóruma, aki szerénysége és elvonultsága ellenére felbecsülhetetlen értékű példát mutatott fel az újabb generációnak. Még a 89-es fordulat után, az oktatási törvény világos előírásai ellenére sem vált hivatalos tantárggyá a romániai magyar népzene oktatása. Azok a zeneakadémiák, amelyekben a nemzetiségi jelenlét jóval meghaladta a törvényben előírt százalékot, az egyetemi autonómiára való hivatkozással, mégsem vezették be ezt a tantárgyat.
Almási tanár úr a kolozsvári Folklórintézetben magányos harcosként képviselte az ügyet, és legfőbb ideje volt, hogy tudását mint tanár átadja a fiatalabb nemzedéknek. Ügyszeretetére jellemző, hogy nyugdíjas létére is vállalta azoknak az utazásoknak a fáradalmait, amelyek árán hetenként látogatott el hozzánk. És itt kötelességünk megemlíteni, hogy a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Rektorátusa a legmesszebbmenő módon támogatta az ügyet és a legvégsőkig lehetővé tette, hogy az új diákgeneráció is hallgathassa óráit. Előadási stílusa, és a dolog fontosságának pózmentes, de szuggesztív képviselete által nagy népszerűségnek örvendett a diákok körében, bár igényessége és módszerei gyakran próbára tették az egyes évfolyamok képességeit. Felfedezték, hogy a népzenei kultúra kissebbségi helyzetben ugyanolyan megtartó erő lehet, mint a nyelv vagy a vallás, és ez a tudat sokszor feljavította eredményeiket.
Az a tény, hogy szakunk indulásakor már szerepet vállalt nálunk, érezhetően megnövelte a Marosvásárhelyi Zenetanárképző vonzerejét. Sokszor fordult elő, hogy az előírt tanítási perióduson túl, a diákok igényelték volna az e tárgyban való mélyebbre hatolást. Akik majd folytatják az ő munkáját, nyilván minden erejükkel az ő színvonalához igyekeznek majd felzárkózni.

Almási tanár úr egy igehirdető tudós, de tőle ugyanazt tanultuk meg mint Bartóktól: hogy a magyar népzene szép, de minden nép zenéje szép. Tisztesség nekünk, hogy a Tanár úr elfogadja tőlünk a díszdoktori címet, és visszavárjuk őt, legalábbis demonstratív kurzusokra vagy szakmájához kötött eseményekre.

Sok egészséget kívánunk, Tanár úr!
     

Dr. Elekes Márta-Adrienne muzikológus, tanszékvezető

 

Elhangzott 2010 április 27-én, amikor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem nemcsak pályafutása előtti meghajlásként, hanem a Zeneművészeti Kar elindításában nyújtott segítségért, valamint több évfolyam hallgatóinak a magyar népzene világába való beavatásáért, köszönetként Almási Istvánnak Doctor Honoris Causa címet  adományozott.

 

 

Naptár

© copyright UAT 2017
created by Smartsoft