Navigátor
Díszdoktori cím George Banunak és Almási Istvánnak
2010-05-27

 

A Művészeti Egyetem további két jeles személyiséget avat idén díszdoktorrá Huszti Péter színész után: George Banu színházkutatónak és Almási István népzenekutatónak a május 27-én, csütörtökön déli 12 órakor kezdődő ünnepség keretében adja át az egyetem vezetősége a Doctor Honoris Causa díjat.

 

George Banu a bukaresti „I. L. Caragiale" Színház- és Filmművészeti Főiskola tanársegédeként kezdte egyetemi pályafutását. A hetvenes évek elején a romániai diktatúra szigorodásának hatására Franciaországba költözött, ahol színházkutatói munkásságával, színházi esszéinek eredetiségével, stílusával többször kiérdemelte az év legjobb színházi könyve kitüntetést. Önálló kötetei mellett közösen jegyzett és szerkesztett tanulmánykötetet többek közt Anne Ubersfeld francia szemiológussal és a nemrég elhunyt kiváló román teatrológussal, Mihaela Tonitza-Iordachéval. Szerkesztői munkájának köszönhetően ugyancsak referenciairodalommá vált az Alternatives Théâtrales (Színházi alternatívák) című kiadvány több száma is. Tizenegy éven át volt a Színházak Kísérleti Akadémiájának művészeti igazgatója, négy évig a Színházkritikusok Nemzetközi Egyesületének (IATC) elnöke, azt követően tiszteletbeli elnöke. Jelenleg az Université Paris III (Sorbonne Nouvelle) Színháztudományi Intézetének rendes tanára, színházelméleti előadásaival
A magyar színházi szakma és könyvkiadás nemrég fedezte fel George Banut: a kolozsvári Koinónia Kiadónál az elmúlt években jelent meg többek közt Színházunk, a Cseresznyéskert című könyve, amely az elmúlt félszázad kiemelkedő jelentőségű Cseresznyéskert-előadásainak nézői tapasztalatát lehengerlő stílusú színházi esszében dolgozza fel, valamint A felügyelt színpad, amely a nyomon követés bonyolult színházi rendszerét gondolja tovább.
„Georges Banu csak annyiban néző, amennyiben megőrizte természetes nyitottságát és közvetlenségét, egyébként egyike a mai színház vitathatatlan hozzáértőinek. Nem röstellem bevallani, hogy esszéjét az alanyiság és a szakmaiság ritka példájának tekintem, s mint a kettő harmonikus ötvözetéért rajongok érte” – írta róla egyik könyvrecenziójában Koltai Tamás.
        

George Banu marosvásárhelyi látogatásának kettős célja van. A Doctor Honoris Causa cím átadásával a Művészeti Egyetem George Banu színházkutatói, szakírói és pedagógusi értékei előtt kíván tisztelegni. Az ünnepségre május 27-én, csütörtök déli 12 órától kerül sor. Laudációt mond: Dr. Sorin Crişan.
Ugyanakkor az egyetem vendégtanár-programjának keretében a professzor a diákoknak és az érdeklődőknek tart előadásokat: május 27-én, csütörtök délután 5 órától a Stúdió színpadán Művészszínház – forma és élet címmel, másnap, péntek délelőtt 11 órától Peter Brook és a megújuló rendezés címmel tart előadást.


*


Dr. Almási István népzenekutató 1934-ben Kolozsváron született, egyetemi oklevelét 1956-ban a Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskola zenetanári és karvezetői szakán szerezte. Főiskolai hallgató korában kezdett érdeklődni a zenefolklorisztika iránt, s e területen mestere Jagamas János volt. 1957-től, a Kolozsvári Folklórintézet keretei közt végzett közel fél évszázados tevékenysége során 130 erdélyi helységben mintegy 5000 vokális és hangszeres dallamot gyűjtött, s körülbelül 4000 dallamot és szöveget jegyzett le magnetofonszalagról. Főleg azokon a tájakon folytatott kutatásokat, amelyeknek a népzenéje korábban egyáltalán nem, vagy alig volt ismert, így például az Érmelléken, a Szilágyságban, a Lápos mentén, Aranyosszéken, a Nyárádmentén, a Kis-Küküllő - Maros közén, a Homoród mentén és Háromszéken. Tudományos vizsgálódásai főként a népi dallamok osztályozási, rendszerezési és tipológiai kérdéseire, az etnikai kölcsönhatásokra, a népdalgyűjtés módszertani problémáira és az erdélyi népzenekutatás történetére irányultak. Számos kötete jelent meg, jelentős számú tanulmány, cikk és recenzió szerzője, népzenetudományi, zenetörténeti és egyházzenei előadásokat tartott.
 

A „zenetudományok doktora” címet 1989-ben Az erdélyi magyar népzenekutatás kezdeti szakasza című disszertációjával szerezte meg. Zenetudományi munkássága elismeréseképpen számos díjjal tüntették ki. A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjajaként, a Magyar Kodály Társaság tiszteletbeli tagjaként, a Magyar Néprajzi Társaság levelező tagjaként tevékenykedik ma is a népzenekutatásban és az oktatásban. Romániában és külföldön.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem nemcsak pályafutása előtti meghajlásként, hanem a Zeneművészeti Kar elindításában nyújtott segítségért, valamint több évfolyam hallgatóinak a magyar népzene világába való beavatásáért, köszönetként csütörtökön május 27-én déli 12 órától Doctor Honoris Causa címet  adományoz neki. Laudációt mond: Dr. Elekes Márta-Adrienne.

 

A díszdoktori cím ünnepélyes átadására és George Banu előadásaira várjuk szeretettel a sajtó képviselőit és minden érdeklődőt!

Galery:
Naptár

© copyright UAT 2019
created by Smartsoft